2016 értékelése, mi várható 2017-ben

2016-os év cégünk életében a fejlődés, növekedés éve volt. Büszkén kijelenthetjük, hogy egyre nagyobb kihívásoknak tudtunk megfelelni az elmúlt évben. Munkáink egy részét külföldön végeztünk, így 2016-ban - a teljesség igénye nélkül – megfordultunk Brazíliában, Törökországban, Izlandon, Horvátországban, Svájcban és  az USA-ban is. 

2016-ban ipari üzletágunk erősödött meg, több élelmiszeripari technológia mellett, alállomások, atomerőművek technológiai részeinek 3D modellezését is végeztük. Ha csak a számokat nézzük, kollégáink több mint 45.000 méternyi csőhálózatot szerkesztettek meg az ipari ügyfeleink részére. 

Természetesen nem maradtak el az épületek, kiemelten a műemléki épületek modellezése sem, mely a munkatársaink egyik kedvelt területe. Mérnökeink szeretik feszegetni a határokat és a legrészletesebben modellezni a régi korok díszes homlokzatait, ablakformáit, díszítőelemeit. Magyarországon kastély modellezése mellett volt lehetőségünk több, különleges villaépület 3D modelljének elkészítésben is aktívan részt venni.

2016-ban nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy minél több embernek, vállalatnak bemutassuk tudásunkat és rávilágítsunk arra, hogy milyen támogatást nyújt egy komplex 3D információs modell, legyen szó  felújításról, átalakításról vagy értékesítésről.

2017-ben célunk a folyamatos innováció. Terveink között szerepel több új szolgáltatásunk bemutatása, a 3D modellezésben rejlő lehetőségek határainak kiterjesztése.

Továbbra is célunk, hogy minél több vállalat megismerje a jövő lehetőségeit és az általunk nyújtott szolgáltatásokkal időt, költséget takarítson meg.

Kapcsolat

OCUPLAN SCHWEIZ GMBH
Zürichstrasse 81, CH-8600 Dübendorf, Svájc
Fix: +41 44 9805258 | Mob: +41 79 3484178
3d@ocuplan.ch

OCUPLAN DIVÍZIÓ BURKEN KFT
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54., Magyarország
+36 1 415 0220
3d@ocuplan.com

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként akcióinkról, újdonságainkról, híreinkről!