Makettek, 3D modellek az építészetben | Régen és ma | 2. rész

Érdekes dolgokra döbbenhetünk rá, ha elmélázunk az első rész végén feltett kérdéseken.

A hagyományos építészeti makettek valójában absztrakciók: egy gondolat, idea fizikai és formai kivetülései, vagy egy nagyobb dolog vizsgálható léptékűre kicsinyített változatai, addig a virtuális számítógépes modellek más irányba tartanak. A virtuális 3D modell célja ma az, hogy több legyen a valóságnál. Szintézise akar lenni a valóságnak és egyéb társított elemeknek, gondolatoknak, információknak, ennél fogva nem redukál, sokkal konkrétabb, gazdagabb lehet, mint egy makett. Meg kell jegyezni, hogy éppen ezért a funkciója is teljesen más a két eszköznek, emiatt is lehetséges, hogy ma párhuzamosan használják az építészetben mindkettőt.

Várkert Casino modell és makett

Érdekes irány azonban az, hogy ezeket a 3D modellezési eszközöket az építészek elkezdték a hagyományos maketteknél megszokott módon használni. Sokszor már a tervezés korai fázisaiban kísérleteznek a formákkal a virtuális térben. Kijelenthetjük, hogy ezt az igényt ma a BIM szoftverként ismert megoldások nem elégítik ki. Ezért speciális eszközöket, szoftvereket kezdtek fejleszteni a korábban már beidegződött folyamatok kiszolgálására: a kísérletezésre, a véletlenül elkövetett formák örömének megélésére, a heuréka élmény átélésére, a rácsodálkozásra. Ez minden művészeti ág igénye, nem csak az építészeté. A kreatív alkotás szerves része, hogy az a gondolat önmagától bontsa ki magát.

Várkert 3D modell - oroszlánokVárkert bazár - 3D modell - oroszlán

Ez az igény hozta létre a generatív és parametrikus modellezési megoldásokat, melyek ma már kezdenek beépülni a BIM szoftverekbe, és valódi létjogosultságot adnak a virtuális épületmodellezésnek már a tervezés korai fázisától kezdve.

Így tehát már beszélhetünk arról is, hogy ezek a modellek egy építészeti aktus, mondjuk egy építési projekt mely szakaszában hasznosak leginkább. És láthatjuk, hogy a makett és a modell egyre közelebb kerülnek egymáshoz, mert születnek nagyon jó megoldások az információs technológiában is arra, hogy az épületet, illetve a szakembereket, akik ezen dolgoznak, teljes életciklusa alatt kiszolgálják.

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ezek az eszközök még ma is főleg tervezésorientáltak. A fejlesztési irány az, hogy az építészeti gondolatokat hogyan lehetne virtuális formába önteni, hogyan lehet létrehozni valamit, ami még nem volt.

3D építészeti modell tableten

Amennyiben meglévő állapotokat akarunk virtuálisan visszaadni (legyen ennek célja vagy egy egyszerű dokumentálás, vagy továbbtervezés alapja, vagy további inspirációk megszületése), úgy egészen más eszköztárra lenne szükség. Ahogy az építészek igénye a kísérletezésre és az információs technológiák szintézise létrehozta a generatív és parametrikus építészetet, úgy vannak már törekvések a környezetünk, természetünk rögzítését célzó hatékonyabb eszközök kifejlesztése terén is. Ezek persze még fejlesztés alatt állnak, kísérleti fázisban.

Ugyanakkor cégünk már 15 év foglalkozik a meglévő épületek felmérésével és 3D modellben történő rögzítésével! Kiforrott módszereink vannak a valóság pontos, ugyanakkor gyors rögzítésére és a begyűjtött információk 3D modell alapú rendszerré alakítására. Legyen szó egyszerű 3D CAD modellről, intelligens BIM technológiákról, vagy akár a filmiparban használatos poligon modellekről, a mi megoldásaink egyedülállóak!

Ha érdekli Önt a módszer, és élne a 3D virtuális modellek által nyújtott előnyökkel, mi levesszük a terhet a válláról! Megkomponáljuk Önnek a munkájához szükséges modelleket a korszerű lézerszkenneres felmérés és tapasztalt szakember gárdánk segítségével. Kérje ajánlatunkat IDE kattintva.

 
 

Kapcsolat

OCUPLAN SCHWEIZ GMBH
Zürichstrasse 81, CH-8600 Dübendorf, Svájc
Fix: +41 44 9805258 | Mob: +41 79 3484178
3d@ocuplan.ch

OCUPLAN DIVÍZIÓ BURKEN KFT
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54., Magyarország
+36 1 415 0220
3d@ocuplan.com

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként akcióinkról, újdonságainkról, híreinkről!